A háromhetes trainee accountant rabszolgamunka a bristoli kikötőben csigalassúsággal végéhez ért a húsvéti szünetben. Visszagondolva olyan impressziót hagyott Ivánban, mint egy rossz álom. Amire leginkább emlékezett a periódus kapcsán, az volt, hogy a Bristol Port Authority öreg, omladozó vöröstéglás épületében a földszinti L-alakú könyvelői iroda két szárnya közötti sarokban ült a kopasz irodafőnök, aki nem volt képes megtanulni a nevét.
Így amikor munkaidő után íróasztalát otthagyta, egészen attól, hogy biccentve elment előtte a merőleges szárnyon a kijárati ajtóig, a kopasz azt ismételgette, hogy „good night er…” minden alkalommal.
De Iván az utált feladatát lelkiismeretesen végezte, reggel elsőnek érkezett, este utolsónak távozott és egy pillanatot sem lazsált. Ezért azután a borítékolt, szánalmasan kicsi pénzügyi renumeráció mellett kapott egy pecsétes, elkötelezettségét és minőségi munkáját méltató dicshimnuszt is. Ez volt, amit igazán akart, és ezt bemutatandó meglátogatta irodájában a fakultás fejét, Prof Brian Magee-t álláslehetőségekkel kapcsolatos tanácskérés ürügyén, mikor a vakáció utáni egyetemi tanítás újraindult.
A prof nagyra értékelte és elkérte megtartásra a dicséretet sugárzó dokumentumot, de egyenes ember lévén őszintén közölte, hogy esélyei mint hontalan külföldinek még tűrhető állásra is gyengék, amit Iván már úgyis tudott. De a ravaszul kitervelt epizód eloszlatta a felhőket Iván feje fölött, amik 90-plusz pontos elsőéves vizsgaeredménye után összegyűltek az azt követő gyatra teljesítmények nyomán.
Pénzt akarva gyűjteni az utolsó gondtalan diáknyárra, a vakáció alatt heti két éjjel munkát is szerzett László Tomi segítségével mint chemin-de-fer, póker meg three-card brag krupié, melók, amiket már a megelőző években is csinált hellyel-közzel, de különben keményen tanult más estéken, és az iramot még fokozta az újrakezdés után.
Úgy érezte, hogy sínen van egy sikeres végső vizsgaszezon irányában, és valóban, minden rendben volt kivételesen Iván körül május elején, hat héttel év vége előtt, de ekkor beütött a krach.
Sakalis állított be Ivánhoz tudatva, hogy Roro és Ng hazamennek napokon belül és egy búcsúpartit kért számukra Carsbrooke-ban. Erre Iván nem mondhatott nemet, ha kellemetlen is volt az időpont, és szokatlanul egy vasárnapi buliban egyeztek meg az idő rövidsége miatt, amit az is segített, hogy Auntie Mabel hazakészült a hétvégére, és úgy volt, hogy csak kedden tér vissza.
Vicky férjhez ment vőlegényéhez, és ez társadalmi eseménynek számított annak elsőosztályú futballista státusa miatt, két fényképet és féloldalnyi szöveget generálva a tabloid Bristol Evening Post-ban és hasonló terjedelmű jelentéseket a többi környékbeli újságban, Vicky úszott a boldogságban, ő is egy Carisbrook-i partit kért férjestől, és saját, nagyszámú vendégseregükkel jöttek.
Hatalmas tömeg gyűlt össze a bulira, ami jóval vadabbnak bizonyult a szokottnál, mikor 10 körül váratlanul megjelent Auntie Mabel, aki teljesen megvadult, mikor a turbános Harcharan Singh-et találta az ágyában egy szőke svéd au pair tetején. Nem lehetett lebeszélni arról, hogy haladék nélkül költözzön, és hétfőn már egy neves bútorszállító cég vitte ki a grand pianót a házból.
Keddre a begorombult földszinti ékszerész ügyvédje egy kivédhetetlen „without prejudice” (előítélet nélkül) depozicíót juttatott el a már előzetesen sokat támadott ingatlanügynökséghez, azonnali pert jelezve, ha legkevésbé is késlelteti a bérlet felmondását. A felsorolt érvek hosszú listája kiterjedt a két állítólagos családtag távozására, a bérlő két büntetőtörvényszéki üggyel végződő letartóztatására, a sikító meztelen nő esetére és a kibírhatatlan zajt okozó nagyszámú bulira. Az ingatlanügynökség felmondott, május 15-öt nevezve meg határidőként a lakás elhagyására, és az ékszerész ügyvédje Ivánnak is írt, jelezve, hogy étesíteni fogja az egyetemet viselt dolgairól, ha húzza az időt.
Itt mese nem volt, rögvest menni kellett, de – bár az időt sajnálta rá – Iván nem tudta megtagadni ‘dafke Z Grósz” természetét és még két nagy built rendezett Carisbrooke-ban, hogy megfelelő búcsút vegyen a hőn szeretett lakástól és a nagy sárkányt is kellőképpen felköszöntse alant.
Az utolsó party egy valódi búcsúbuli volt négy nappal a határidő előtt, ahová mindenki eljött a régiek közül és Iván még a rendőröket is beengedte, de új vendégek nem voltak hivatalosak. Egy érzelmes estének bizonyult, ami aránylag korán végződött, és utána Iván sokáig egyedül ült a sötétben, végiggondolva az ott töltött két és fél évet. Nem bánt meg semmit, és úgy érezte, mindent ugyanúgy csinálna még egyszer.
Ezután a maradék lakók kiköltöztetése következett és a pakolászás haverok segítségével. Sandra kirakása bizonyult kissé problematikusnak, mert erősködött, hogy majd akkor költözik, amikor megfelel neki, ha csak kártérítést nem kap a váratlan felszólításért, hogy hagyja el a lakást. Egynapos huzavona után végül eljött az igazság pillanata. Megfogták a kevés cuccával és kirakták a ház elé. Majd mikor ott bóklászott már több mint két órát a szemerkélő esőben, Iván hívott neki egy taxit. Ekkorra már elege volt. Beszállt és elment a kellemetlen kis némber.
A bepakolt könyveket, ruhákat, TV-ket, dísztárgyakat és a kisebb bútorokat ideiglenesen Ernie Bartmannál és Gáspár Tibinél helyezték el, és a legszükségesebb dolgokat meg a végső vizsgákhoz fontos könyveket és jegyzeteket pedig George Sakalisnál.
A bútorok dandárját Iván, Való Lacihoz szállította el Fishponds-ba egy kölcsönvett kisteherautóval a Cotham Hill Garage-tól, aminek a három tulajdonosa – Ken, Ian és Ernie – hosszútávú haver volt. Egymás bulijait látogatták évek óta.
A negyedik – és utolsó – szállítmány lerakása után, reggel háromkor, Iván betlizett. A két-tonnás teherkocsival üresben hajtott felfelé a meredek Cotham Hill-en, álmosan és kimerülten, Carisbrooke irányában, hogy utoljára ott aludjon, mikor hirtelen kiszaladt üzemanyagból.
Kicsit elkésve próbálta behúzni a kéziféket, visszafelé gurulva, és már hiába próbálta egyesbe lökni a sebváltó botot, nem volt megállás. Egyre gyorsabban gurult a teherautó rückverzben lefelé a lejtőn, de szerencsére nem volt semmi forgalom, és jobb híján Iván tanácstalanul és tétlenül várta a nem túl ígéretes végső fejleményt. Ez pedig az lett, hogy a jármű beleállt egy festett acél kerítésbe, ahol az út kanyarodott, ripityára törve a nyitott platform végén a díszes farácsot.
Hatalmas csattanás volt, de nem jött ki senki és rendőrkocsi se járt arra addig, amíg Iván elgyalogolt kannával benzinért, betöltötte tölcsérrel, beindította a kocsit és a közelben lévő Cotham Hill Garage udvarán hagyta. Utána hazagyalogolt Carisbrookeba és elterült a fűzöld szőnyegen, mert ágy már nem volt a lakásban.
Sakalis segítségével talált egy tágas, aránylag olcsó szobát a Triangle-ben a University Union és az egyetem közvetlen szomszédságában, ahol a házi néni hajlandó volt kávékat csinálni és szendvicseket külön felszámítás nélkül. George odahozta a nála hagyott cuccait, és Iván ismét nekilátott a magolásnak, most már zavartalanul.
Nagyon izgult a vizsgák előtt, főleg attól tartott, hogy olyan tételekkel találja magát szembe, amiket nem priorizált, de ez nem történt meg. A Briannel együtt beszerzett előző évek vizsgáira alapozott felkészülés jól célzottnak bizonyult és sokkal könnyebben sikerült levizsgáznia minden tárgyból, mint számított rá, bár az átlaga csak közepes lett.
Elérve a célt, a diplomát, az egyetem iránti további érdeklődése megszűnt. Még fogalma sem volt, hogy mihez is fog kezdeni, de az ezzel kapcsolatos elhatározást őszre akarta hagyni, és rövid távon egy jó nyárra vágyott. Előzetes megbeszélés szerint Philip Singh-gel készült csatangolni a nyár kezdeti periódusában, és utána Pesti Péterrel, akivel Barcelonában volt lefixálva a találkozója.
Bepakolt a Borgwardba, Philipet összeszedte Londonban, a Mocca kávéházban a Park Lane-en, hagyta, hogy ő vezessen Doverbe, és onnan a komppal mentek Dunkerque-be.
A kompon megismerték Jerry-t, egy pénzét szóró ír vagabondot, aki a rendőrség elől menekült, és eszméletlenül berúgtak együtt erős francia likőröket szlopálva nyakló nélkül, amikért Jerry fizetett. A túloldalon azután elbúcsúztak, Iván és Philip Párizs felé vették az irányt. Egy hetet maradtak a francia fővárosban a magyarul beszélő török-szerb Borislav Agbabánál, akinek az Etoile mögött, a Rue Pergolese-n volt egy manzárd lakása.
Eredetileg Pesti Peti haverja, Bora a szerbiai Magyarbecskerekről jött el két évvel korábban, négus epigonként verseket fabrikált, alkalmi melókból élt és igen bunyóra hajló volt, aminek következtében a triónak egy alkalommal rosszkedvű franciák gyűrűjéből kellett magát kiverekednie egy kocsmai vita nyomán a Rue de Rivoli környékén.
Többnyire a Le Select bár teraszán üldögéltek a Montparnasse-on, amely egy szerb magvú, soknemzetiségű balkáni galerinek volt a bázisa, akik mondhatni ciklikus életstílust követtek. Óriási ivászat, nagy zabálások, kefélések és időnkénti ruházkodás jelentették a pozitív fázist, ami után jött a csömör, majd a vegetálás.
A brutális arcú Bozhko Babic volt a galeri doyenje, akinek apja állítólag kiürítette fénykorában a Monte Carlo-i kaszinó pénztárát. Ő maga szolgálatait árulta idős hölgyeknek, és naponta új inget vett, a régit ceremoniálisan elajándékozva a sorban álló szerbek egyikének.
Lyon volt a páros következő állomása. Ott egy bankár családjánál szálltak meg pár napra, akiknél Philip töltött két nyarat tini korában, majd a Basil Stefanides háztartás Nizzában egy másik hétre. A fiúk közül csak Jani volt még ott, Alexi nem, mert ő egy marhahúst importáló hajótulajdonosnál lett nagymenő Pireuszban, de éppen kórházban volt, mert egy egész athéni bár nőivel a kocsijában részegen egy fának hajtott.
Még néhány napot töltöttek az Auberge de le Jeunesse-ben Cannes-ban, és ott talált rájuk Jerry a kompról, már pénztelenül, aki éjjelente már a Borgwardban aludt. Cannes-ból Philip visszament Londonba, mert lejárt a szabadsága, hogy piackutatóként működjön tovább, és Iván tovalovagolt egyedül Barcelona felé, először egy dán, majd egy brit stoppos diákot szedve fel.
Frejus körül három kétségbeesett angol nőt találtak az út szélén ülve egy vízözön előtti Volkswagen Bogárban tanácstalanul, aminek a szélvédőjét kiütötte egy felpattanó kő.
A nők – egy 22 éves bombázó, a 30 éves egész jó nővére és egy 26 éves zsiráf – megörültek a három daliának és rövid barátkozás után Iván hajtotta a VW-t tovább és az angol a Borgwardot egy szép, bokros rétig, közvetlenül a tengerparton, ahol letáboroztak.
Az egyetemet végzett, intelligens londoni lányoknál volt egy szép nagy sátor, főzőrezsó és egy nagy, erős akku, lábosok, tányérok, eszcájg, plusz hús, krumpli meg zöldségek egy kiadós vacsorához. Felverték a sátrat, kipakoltak a kocsikból, tábortüzet raktak gallyakból, és a lányok egy-kettőre egy remek vacsorát dobtak össze. Két napot töltöttek együtt.
Azután szétvált a két csapat, és a fiúk kora délután értek Marseille-be, farkaséhesen. Találtak a móló végén egy dög olcsó arab kifőzdét és kuszkuszt rendeltek. Kaptak is mosatlan tányérokon, faszénen pirított, nagyon gyanús húscafatokat valami buris féleséggel, a falakon koszos anatómiai boncolmányok képei között ülve és besárgult tejesüvegben felszolgált vizet kortyolgatva.
Az angol a rövidebbet húzta. Csak eltolta maga elől a tányért. Iván és a dán bevágták az adagjukat, és utána az angolét is megosztották testvériesen. A dán Marseille-ben maradt, minden bizonnyal egy hasonló kuszkusz tapasztalatra vágyva, míg a másik kettő reggel ment át a spanyol határon és másnap délre ért Lloret de Mar-ba, a Costa Bráván. Ott Iván az utca szélén parkolva a kocsit várta a centrumban, hogy az angol csatlakozik hozzá a két nagyon jó, fehérbőrű husival, akikkel éppen felé lavírozott.
Ott termett azonban egy ellentmondást nem tűrő Guardia Civil csendőr, és imperiálisan intett Ivánnak, hogy takarodjon a kocsival, és mikor Iván a közelgő trióra mutatott, jelezve, hogy rájuk vár, és kérte, hogy addig maradhasson, a csendőr, ránézésre egy civilizálatlan bunkó a hegyekből, azonban úgy viselkedett, mint egy felbőszült orángután.
500 peseta bírság, üvöltötte; másodpercekkel később, mikor a pimasz idegen még mindig nem engedelmeskedett. Iván agyát elöntötte a vér, félig kinyitotta a kocsiajtót, egy lábbal kilépett és becsavart egyet az egyenruhás arcába, abban a minutumban megbánva, amit tett, már pusztán azért, hogy milyen következményei lehetnek.
Nem kellett sokáig latolgatnia az esélyeket, mert világos volt, hogy ha megfogják, nem engedik el könnyedén, hanem legalább három hónapra bedutyizzák. Így mikor a csendőr sípolni kezdett, mint a bolond és az angol eliszkolt, Iván is gyorsan elhajtott.
Cikázott fel s alá a kocsival, mint egy kék seggű légy, rövid időre meg-megállva, ahol gondolta, hogy rátalálhat az angolra, de ugyanakkor félve, hogy egy őt kereső rendőrkocsiba szalad. Legszívesebben otthagyta volna a várost, de az angol hátizsákja a kocsi csomagterében maradt, így ezt nem tehette.
Végül késő délután Iván komoly kockázatot vállalva a strand végén egy rekettyés mögé dugta el a kocsit, és ki-kikandikált, hátha meglátja utasát, aki elő is bukkant idővel.
A fiúk elbúcsúztak egymástól és Iván sebtiben elhagyta a kis parti várost Barcelona irányába, a kocsiban aludt és még hajnali szürkületben lopódzott be a városba, ahol a Borgwardot egy föld alatti garázsban rejtette el. Még mindig nagyon tartott attól, hogy fülön csípik, de nem hibáztatta magát az őrjöngő csendőr megütéséért.
Az állomáson várva Pesti Peti érkezését, számot vetett a vakációja addigi tapasztalatairól. Nem volt túlzottan halmozása az élvezeteknek… Filléres spórolás, fárasztó bumlizás, veszélyes túlkapások, gyenge nők – de be kellett ismerje önmagának, hogy élvezte a változatosságot, a dilis helyzeteket. Ez volt a szabadság? Ez hiányzott otthon? Nem volt válasza ezekre a kérdésekre.
Peti megérkezett, és unszolására a kurváktól, bordélyoktól, szexüzletektől és vérbaj-dokiktól hemzsegő Las Ramblas kellős közepén, egy züllött kis szállodában találtak szobát, mintha a frontról érkező katonák lettek volna, akik lélegzetvétel nélküli kielégüléseket keresnek mielőtt megkrepálnak.
Peti nagyon kedvelte a kupikat, és látogatta is őket rendesen. Csak 40 peseta volt egy menet, és 200 peseta egy font. Milliomosok voltak. De nem ez volt számára a lényeg. Ivánnak herótja volt a miliőtől. Ő a hódítást szerette.
Peti egy bivalyerős kemény, bátor és nagyon jóeszű fickó volt, tele belső feszültséggel és ellentétekkel, akinek a jazz jelentette ezeknek a feloldozását. Érzelmileg érzékeny volt, nagyon szigorú önmagával szemben, és magas követelményeket állított barátai és női kiválasztásában. Ez utóbbinak tudta be Iván Peti kupikhoz fűződő affinitását, ahol – úgy saccolta – felmentve érezte magát mércéi alkalmazásától.
Ivánt is rábeszélte, hogy menjen be vele egy kupiba, amibe jobb belátása ellenére egyezett bele. Egy igazán nagyon vonzó és kedves senoritát talált, aki presztízskérdést csinált abból, hogy ott tartsa egy szabad extra rundra, de nem volt képes eltűrni a sanyarú körülményeket, így sajnálkozva elhúzta a belét.
A rekkenő nyári hőségben Ivánnak két nap alatt elege volt a nagyvárosból. Strandra vágyott és vízre, de egy hétbe került, hogy Petit rábeszélje Barcelona otthagyására. De végre ott voltak a délre vezető tengerparti úton, ahol rögtön két stoppos lány tűnt fel. Belgák voltak, az egyik egy 23 éves, csöcsös, jó testű, első látásra belevalónak tűnő tanárnő, és a másik egy 17 éves, vékony, copfos kis vakarcs.
Érthetően, mindketten a 23 évesre szálltak rá, és össze-vissza fogdosták, mikor megálltak egy félórás fürdésre, és először Petivel, majd Ivánnal úszkált. De Peti megsértődött, hogy a nő kétfelé kamillázott, szótlan lett és visszahúzódott, mikor estére letáboroztak és a lányok vacsorát főztek a telepes rezsójukon.
Így Iván dugta még a 23 évest a szomszédos réten, és mikor betörtek egy parti kabinba az eső elől, ott folytatta a kefélését, Peti meg egy falnak dőlve próbált aludni, mérgesen fejére húzva a drapp kabátja csuklyáját, és kijelentette, hogy másnap hazarepül Londonba.
A belevaló csaj azután elhatározta, hogy megtöri a rossz varázslatot. Elmondta, hogy előttük két arabbal utaztak, akik őt dugták felváltva, és azt javasolta, hogy szóljanak Petinek és csinálják így. Peti el is vitte rövid időre és meg is huppantotta, de utána egy töltőállomásnál váratlanul – és Iván megkérdezése nélkül – elzavarta a belga kettőst.
Malaga szélén találtak egy kis hotelben egy apró szobát ketten, kiadós reggelivel, háromfogásos ebéddel és ötfogásos vacsorával, mindössze napi 40 pesetáért fejenként. Napközben bejártak a csodás aranyhomok strandra a közeli Torremolinosban.
Rögtön második nap feltűnt a strandon két hófehér bőrű angol husi, és percek alatt hat hapsi pár ült lesben körülöttük. A csatát Iván és Peti nyerte simán. A lányok velük töltötték a napot, csinos kis titkárnők voltak, és nagyon barátságosak – mondhatni tutik. De mikor hazavitték őket a szállodájukba, miután Iván már megbeszélte, hol és mikor találkoznak este, Peti utánuk kiabált, és elzavarta őket. Nem kellettek este, mondta kedvesen.
Ez már sok volt Ivánnak, de nem szólt semmit, kis gondolkodási időt hagyva magának. Arra gondolt, hogy Peti barátsága Körmöczi Gyuszival kicsit túl szoros volt, úgy értve, hogy a lobbizás volt túlzott, amivel új barátokat és nőket egymással elfogadtattak, és a szinkronizálás, amit kialakítottak a lobbizás működtetésére.
Iván nagyon kedvelte Petit, és nagyra értékelte a barátságát, de nem kívánta az utóbbinak a fojtogatóan szorossá tételét és az eltúlzott egyeztetgetést. Különösen nem alkalmi nők viszonylatában. Oké, ő a kupis kapcsolatok személytelenségét kereste, Iván meg az alkalmi husik meghódításának olcsó diadalát. Ahány ház, annyi szokás.
Amit legkevésbé díjazott, és nem is értett, az a „selejt”, vagyis a Peti által elfogadásra alkalmatlannak ítélt nők durva kezelése volt Mivel érdemelték ki ezek a kevesebb tiszteletet, mint a kupik szerencsétlenjei?
Eszébe jutott egy idevonatkozó történet a Pesti-Körmöczi folklórból, ahol egy díványon elnyúlva hevertek ketten egy buli után, amikor két ismeretlen nő felkúszott és bátorítás nélkül foglalkozni kezdett a családi kincsükkel, amiért jól pofán rúgták őket a fáma szerint.
A sok filózás végeredményeként Iván elhatározta, tiszta vizet önt a pohárba a nőfronton, és megmondta Petinek. hogy csak egy kocsijuk van, az övé, és a lányok párosával jönnek nyaralni, tehát a normális az volna, hogy négyes formációt keressenek. De ez nem megy, ha elzavarja a nőket, anélkül, hogy az ő véleményét kikérné. Így ezentúl magának keres egy nőt, és Peti csinálja a saját esti bobby solo programjait. Peti nem örült ennek a fordulatnak.
A következmény az lett, hogy Iván önző módon jobbnál jobb csajokat kezelt jóformán minden este, Peti meg egyedül itta a vörösbort bodegákban, amíg ki nem jelentette, hogy aznap övé a választás. A strandon két pied noir (feket lábú), harmincas éveiben lévő francia nőt választott Algériából, pedig csak Iván beszélt kezdetleges franciát, ő semmit.
Ütköző programelképzelések váltak nyilvánvalóvá, mikor este találkoztak. A fiúk két üveg olcsó bort vettek, és úgy gondolták, hogy pokrócokkal lemennek a partra, megisszák a bort és dugnak reggelig. A nők viszont szuper-elegánsan öltözve jelentek meg, krokodil táskákkal, kisestélyiben és intarziás cipőkben.
Kis szteppelgetés után a nők bejelentették, hogy egy brazil vendéglőben akarnak vacsorázni. Mikor beültek a puccos helyre, és megnézték a bőrkötéses, gyönyörűen nyomtatott étlapot, rögtön kiderült, hogy a számla négyüknek kb.4,000 peseta lesz – ami a fiúk együttes összvagyonával volt egyenlő. Együtt mentek a retikre, és egy magas hátsó falon üggyel-bajjal átmászva leléptek.
A fiúk megitták a borokat, és Torremolinosban a főútról a strand felé vezető, vékony földút szélére parkolva a Central Bar előtt tanakodtak, már piásan, hogy mi legyen a következő lépés, mikor egy hosszú Studebaker gurult feléjük, benne egy colos, széles vállú, jól öltözött, harmincas amerikai egy baseball sapkával a fején. Egy jó bunyóra vágyva, Peti a kocsi véget nem érő elejére dobta magát, majd kihívóan ráfordult a vezetőre, aki a szükségtelen hajcihőt elkerülendő meghívta a duót egy italra.
Lett abból tíz is, és Peti azt kérte, hogy Iván mondjon valamit, amit nem mer megcsinálni. Iván azt javasolta, hogy álljon fel egy asztalra és brunyáljon egy pohárba. Még jóformán be sem fejezte a mondatot, már meg is csinálta, és a pincért, aki megpróbálta lerángatni az asztalról, úgy rúgta fejbe, hogy az kinyúlt. Ekkor lemászott az asztalról és kiütött két további pincért.
Mindezek után, mint akik jól végezték a dolgukat a kocsihoz sétáltak, levitték a hegyi útról a városi szintre és eldugták egy üres telekre egy kivilágítatlan mellékutcában, ahol felhalmozott építkezési anyagok takarták a rálátást. Ezzel végezve, elindultak garázdálkodni.
Bementek vagy tizenöt bárba, beleittak a kliensek piájába, lecsaptak egy pár fickósabb fazont, elvittek csehókból négy széket és egy faliórát, és végül, tajt sikeren és álmosan, leheveredtek a helyi vicinális sínpárja mögé, miután nagy köveket tettek a sínekre, igazi fordított cserkész stílusban, és elaludtak.
Mikor felébredtek, rögtön bátran kiléptek a főtér lámpainak fényébe, elindulva a kocsi felé, és úgy tíz lépés után a lábuk már nem érte a földet. Vitték őket a közeli rendőrállomásra. Iván attól félt, hogy a csendőr megütéséért is felelősségre vonják és hónapokra elmeszelik. De a Torre de Mar balhé nem jött szóba. Nyilván a csendőr nem írta fel a Borgward rendszámát.
Torremolinos központi rendőrállomásán a vallomásokat gépelték reggelig, amiket aztán aláírattak. Végül elvették az útleveleiket, és ezeket csak két hónappal később kapták vissza, a büntetés kifizetése után. Torremolinosban laktak, és megismerték és megszerették a kis vakációs helyet. A hosszú tartózkodás alatt, számítva arra, hogy a büntetést ki kell majd fizetniük, pénzt kértek és kaptak Angliából, amiből még szépen maradt a bírság után.
Spanyolországban hihetetlenül olcsó volt a pia, és így megtömték a kocsit üvegekkel, hatalmas készlettel érkezve Párizsba, ahol Bora és társasága már várták őket és a szállítmányt. Éppen egy pozitív fázis már teljes lendületben lévő szakaszára érkeztek, így élvezhették a nagy népi banzájt, aminek ez alkalommal Sugar Secerovic volt az etalonja, aki magas bútorok mellett állva át tudta ugrani ezeket helyből, tök részegen.
Bora egy bajuszos, meglehetősen férfias arculatú, ruhásszekrény formájú barátnőre tett szert a nyár folyamán. Chantalnak a legnyerőbb vonása a papa volt, aki a Renault autógyár igazgatója és részvényese volt és egy maison a la campagne tulaja, privát tóval és motorcsónakkal egybekötve. Ide is ellátogatott a galeri, de ekkor tipikusan szerb váratlansággal beállt a csömör. Még volt liberté és egalité, de elfogyott a fraternité.