Végiggondolva édesanyja látogatását, ami megtöltötte a szívét érzelemmel, Ivánnak eszébe jutott a Home Office hivatalnok, akinek köszönhette a vízumot. John Mortimernek hívták, és egy hálás köszönőlevelet írt neki, megpróbálva szavakba önteni a boldogságot, amit okozott mind neki, mind édesanyjának azzal, hogy lehetővé tette, hogy újra láthassák egymást öt év után.
Megírta azt is, hogy évek óta először imádkozott a jó Istenhez, hogy segítse az ő nevében azt, aki annyira jót tett vele, pedig nyilván látta a dossziéját és tudta, hogy olyan embert segít, akinek sötét foltok vannak az életében. Azzal fejezte be a levelet, hogy szívből reméli, az imája meghallgattatik.
Jenny Pittnek is írt és megköszönte, hogy segített emlékezetesebbé tenni édesanyja angliai látogatását, és meghívta Bristolba egy hétvégére, amikor barátságukat tovább szilárdíthatnák. Óvatos hangnemben írta ezt a levelet, mert Jenny iránt pusztán barátságot érzett, mást nem.
Pénzre volt szüksége, és heti öt éjjel dolgozott, mint krupié, újrakezdve a gyűjtést.
Egyik nap Ernie behívta beszélgetni a szabászatba, mikor kora délután felébredt és éppen a Manhattenbe készült menni egy késői ebédre. Jó híre volt Ernie-nek. A régiségeket, amiket az Ashmoleanban szajrézott, sikerült elpasszolni a kapcsolatán keresztül és 220 fontot adott át neki.
Ahogy a szemük találkozott, Iván tudta, hogy az önzetlen Ernie egyetlen fillért se tett el magának az összegből, amit kapott, és addig erősködött, amíg el nem fogadott egy húszast tőle.
A Manhattenben azután, ahogy falta a chili con carne-t, László Tomit fújta be a szél.
Mondanivalója volt. Közölte, hogy elege lett a newport-i partnereiből a kaszinóban, mert rendszeresen becsapták, és a bristoli háziurából is, mert ismét emelte a lakbért a vacak, kis kétszobás lakásáért, és meg akarja hívni Ivánt, hogy társuljanak mindkét vonatkozásban, elegáns miliőt teremtve.
– Egy szálloda területéhez tartozó garázst lehetne átépíteni kétszintes kaszinóvá 600 fontért Newportban, amiért egy 30 kocsira elég parkolóval havi 100 font bért kérnének.
A felszerelés és bútorzat másik 1,000 font, de azt meg lehet kapni hozomra és 3-4 hónapon belül ki tudnák fizetni. Ez nem lenne probléma, mert Newport tele van ír építkezési melósokkal a tengeri szoros fölötti Severn híd építése miatt. A zsebük dagad a lóvétól, és sehol egy szórakozási lehetőség a városban.
Egy hirtelen meggazdagodott magyar menekült, Rózsa Lajos vette meg nemrég a hotelt. Lajos és cigány felesége, Rozi egy keményen kaparó, minden rosszra kész pár voltak, akik uzsorakölcsönökkel, és egy őket körülvevő sötét magyar pénzbegyűjtő galeri segítségével szedték meg magukat. Egy elegáns, népszerű kaszinó csak javíthatott Tomi szerint a kivételesen rossz hírnevükön.
Iván már jó ideje tanakodott azon, hogy hosszú hónapokkal az egyetemi hajrá után valami jelentősebbet kellene lépnie és koncentrálni a pénzcsinálásra. Megegyeztek, hogy egy kis indító zsozsóval azonnal el lehetne rúgni a labdát. Kihúzta a zsebéből és átcsúsztatta a nála lévő 200 fontot azzal, hogy akkor vágjanak neki.
Kétéves, hosszan megvitatott lease-t írtak alá kölcsönösen a hoteltulajdonosokkal, amiben kikötötték a kaszinó teljes szeparáltságát a szállodától, és hogy Nagy Lajos és társaságuk be se fognak járni a kaszinóba. Márciusban már folyamatban volt az átépítés egy jól átgondolt terv alapján egy neves építésztől. Eleganciát sugárzó plakátokat ragasztottak ki mindenütt a város környékén, és április közepén megnyílt a tágas Casino Pusztaboy.
Közben Iván egy hónapot átmelózott mint krupié, minden éjjel, összesen csak öt kihagyással, és az Ashmoleanba is beiktatott két látogatást, úgy hogy vissza tudta fizetni uzsorakamatostól a még édesanyja londoni tartózkodása alatt kölcsönvett ötszáz fontot meg háromszázat be tudott ruházni még a kaszinóba, majd megtalálták az ideális közös lakást.
Ez egy olcsón bérelhető nyolc lakószobás, 2-2 fürdőszobás és konyhás bútorozatlan monstrum volt két – a második és a harmadik – emeleten egy férfi divatüzlet fölött a 168. Whiteladies Road cim alatt, Clifton közepén, amely már másfél éve üresen állt, és minden probléma és jóformán minden kikötés nélkül egy kétéves lease-hez jutottak a nehezen kezelhető tulajdont kiadó ingatlanügynökségtől.
A Carisbrooke-ból haverokhoz szállított bútorokat és személyes dolgokat Iván összeszedte három nap alatt és bevitte az új lakásba, bebútorozva annak javarészét. Bartmannéknak megköszönte, hogy befogadták, és maga is átköltözött. A második emeleten lévő három nagyszobából egy-egy utcára nézőt megtartottak Tomival, aki a sajátját bútoraival ki is töltötte és a harmadikat Val-nak adták ki, aki már Carisbrooke-ban is Iván lakója volt.
Hirdették és a harmadik emeleten lévő öt kisebb szobát mind lányoknak adták ki. Így a két partner ingyen lakott, és a kapott lakbér az összes számlák kifizetését is több mint fedezte, beleértve a víz, villany, központi fűtés/gáz s telefon számlákat. Telefonból négy volt: helyi hívásra-korlátozottból 1-1 a közterületen, a második és harmadik emeleten, és 1-1 ‘normál’ a partnerek szobáiban.
A lakásavató party a legjobb carisbrooke-i napokat idézte. Több volt a hely, vendégből is volt vagy 120 és itt nem számított a zaj, nem lévén Auntie Mabel és az alsó szinten se senki üzleti órák után. Rongyrázásból Iván a bejárathoz két egyenruhás ‘commissioner’-t állított, akiket fejenként öt fontért lehetett bérelni esténként, és volt baj is, előzmény nélkül a ‘magyar’ bulik történetében. Tomi meggondolatlansága volt az ok.
Már a party előtti éjjel is együtt aludt a gyönyörű, de a végtelenségig közönséges, prosti jövő felé masírozó 18 éves Gwendoline-nel, aki közismerten a veszélyes bérverekedő gengszter, a puerto rico-i Zorro stabil nője volt, és a bulira is meghívta és látványosan az egész idejét vele töltötte, a több oldalról érkező figyelmeztetések ellenére.
Zorro a party közepe után jelent meg és a balhét csendesen kerülve, kézen fogta a lányt és megpróbálta magával vinni, mire a dölyfös magyar kontingens, 30 körüli, lerúgdalta a lépcsőkön, leköpdöste és faji megjegyzésekkel is bőszítette, ami – mint hamar kiderült – nem volt egy bölcs dolog.
Egy órával később a két commissioner rohant fel jelenteni, hogy baljós kinézetű társaság gyülekezik a bejáratnál, és nem lesznek képesek feltartóztatni őket, ha a házba nyomulnak. Az egész magyar különítmény pillanatok alatt lent volt az utcaszinten és fenyegetően kirajzott a kapualjból. A fehér ingek vakítottak a sötétben.
Rövid idő alatt kiderült azonban, hogy rossz ellenfelet választottak, akik mindössze tíz körül voltak, de egy acélkemény galerinak bizonyultak. Eső kezdett szemerkélni, és a vert sereg a kapualjba visszahúzódva tétlenül figyelte, ahogy a nagydarab, nagyszájú, bivalyerős Kausz Dodit Cheltenhamből szétverik és a soraikból kirántott, kicsi, de kőkemény Gáspár Tibivel, aki később rendőrfőnök lett Dél Afrikában, futball-labdaként gurigáznak a járdán.
A látogatók még pár percig ott álltak egy csoportban az utcán, majd eloszlottak, és Ernie szakította félbe fent a lakásban a keserű posztmortemet, közölve, hogy nyugat Anglia legszemetebb galerijével csatáztak éppen, amelynek soraiban ott volt Zorrón kívül Freddie, a Légy, Jack, a Romboló és a hatalmas Walter, az Állat, aki valakinek egyszer a fülét leharapta. Earnie elment és diplomatikusan lezárta a lovagias ügyet pár nappal később.
Newport-ban közben a legnagyobb körültekintéssel folyt a felkészülés. 2,000 font bankkölcsönt vettek fel, kitűnő minőségű lopott antik bútorzatot vásároltak a gloucester-i maffiától és a létező legjobb felszerelést, költséget nem kímélve. Öt gondosan kiválasztott helyi alkalmazottat béreltek és a kaszinó megnyitásakor teljes repertoárral indultak. Volt roulette, crap dice (kocka), póker, blackjack (21) és chemin de fer, ingyen beugró, kaja és italok, konzumlányok és az elegáns, jól szervezett Pusztaboy két héten belül pénzt csinált.
Az angliai kaszinórobbanást az 1960-as Gaming Act, vagyis fogadási törvény okozta, ami csak a legminimálisabb követelményeket szabta meg egy kaszinó megnyitásához.
A Pusztaboy sikeres tudott lenni két évvel később, amikorra már gombaként szaporodtak el a kaszinók Bristol, Bath, Gloucester és Newport környékén, a bevezetett szabályok vonzereje miatt.
Kötelező volt a fehér ing és a kabát viselete a Pusztaboy-ban, a kaszinó nem egy lerobbant játékbarlang volt, mint sok más esetben, hanem sugározta az eleganciát. Az ingyen koszt és italok elsőosztályúak voltak, meg a kiszolgálást is a legmakulátlanabb udvariasság jellemezte.
A bankkölcsönt három hónap alatt visszafizették, a partnerek bankszámlája dagadt, de a heti hatszori egész éjjelt betöltő meló, plusz a napi háromórás oda-vissza út kocsival Bristol és Newport között kimerítette őket. Úgy festettek, mint két fehér bőrű penészvirág, és elhatározták, hogy felváltva vakációra mennek. Tomi három hetet a Kanári-szige-teken nyaralt júliusban, és Iván is három hetet vett ki egy hónappal később.
Két útitrársával, Ujvárosi Lalóval és Jim Sellers-szel a Green Street-ről, Iván körberohant egy bérelt Ford Consulban a spanyol partvidéken. Remek idő volt, mindhárman aranybarnára sültek, miközben az útitársak vezetni tanultak. De az idő rövid volt egy ilyen nagy úthoz, így csak egy-két napra álltak meg helyenként.
Torremolinos volt a kivétel, ahol három éjjel a parton aludtak, és napközben egy Bunny nevű 27 éves amerikai lány bérelt kétszobás parti lakása volt a bázis, ahová zuhanyozni, főzni és enni jártak.
A Milwaukee-ból származó, csinos Bunny, aki egyetemi diplomáját Massachusetts-ben szerezte, Párizsban élt, az IBM-nél dolgozott és mindhármukkal vadul flörtölt, de csókolózásnál tovább nem ment egészen az utolsó napig, amikor váratlanul Jimre szavazott.
Az eredeti elgondolás az volt, hogy délután négy körül megy a triumvirátus tovább Tarifa és Cadíz felé, de Jim óránként megjelent alsónadrág nélkül az erkélyen, és közölte a kocsi mellett, a parti homokban üldögélő, indulásra kész duóval, hogy még egy kicsit hosszabbít. Jól bírta az iramot, mert este tízkor még mindig hosszabbítani akart.
Így végül Iván és Laló a parton aludtak, és Jim a lakásban az egészséges nemi étvágyú Bunny-val, és csak reggel indult a menet tovább, de akkor a két leszavazott utazó már nem nyert reggelire bebocsáttatást, és helyette egy kis bodegában fogyasztottak churros-t, vagyis csőlángost forró csokoládéba tunkolva. Newportban tovább folytatódott a pénz-gyártás, és miután Tomi vett egy új Vauxhall Crestát és már úgy öltözködött, mint egy milliomos olasz dandy, Iván is megbolondult és egyszerre hat új ruhát csináltatott. de az MG Saloon lecserélését egy Jaguárra az utolsó pillanatban meggondolta. Csajokból mindkettőnek annyi volt, amennyit csak akartak.
Voltak rossz pillanatok is, mikor nagyban játszó olasz kaszinók tulajdonosai jöttek látogatóba és a partnerek kénytelenek voltak tartani a frontot a renomé kedvéért. Kétszer is előfordult, hogy 3,000 fontnál többet vesztettek egy éjszaka leforgása alatt, és utána napokig lelki betegek voltak és egymást hibáztatták.
Jött azután egy olyan ‘olasz este’, amikor Iván lapjárása a csodával volt határos, de a digók hamar észlelték ezt és egyre óvatosabban fogadtak. Ekkor jött egy olyan póker rund, ahol Iván eldobott egy lapot egy király párral, és a legvadabb olasz asztalverő a szabályokat semmibe véve megfordította és megnézte a lapokat. Ekkor az olaszok felkeltek az asztaltól, azt hajtogatták, hogy ez már nem játék, és sokáig nem jöttek.
Ekkor már felváltva vezette a két partner a kaszinót, csak 3-3 éjjel dolgozva hetente fejenként, ami sokkal kényelmesebbé tette az életet, és közben a bulik egymást követték a bristoli lakásban, a Whiteladies Road-on, ahol a lakók cserélődtek időről-időre és egy-két furcsa típus is megjelent.
Ilyen volt egy állítólagos ír házaspár, akiktől nehéz volt beszedni a lakbért. Ezek reggel mindig nagyon korán mentek dolgozni, hazajövet jóformán észrevétlenül surrantak be és a szobájukból egyre kellemetlenebb penetráns szag szivárgott ki az ajtó alatt. Egy alkalommal azután, mikor a partnerek hétfő hajnalban együtt kerültek haza, mivel a kaszinó zárva maradt vasárnaponként, egy ablaknál ülve megvárták az írek távozását.
Tizennégyen soroltak ki az utcára a szobából. „Dosser”-ek, vagyis nyomortanyákra jellemző tömeglakók voltak, ami megmagyarázta a terjengő bűzt. Visszatértükkor azután egy magyar galeri állta az útjukat, és azonnali hatállyal ki lettek lakoltatva.
Másik ilyen volt a Vilike, egy kis csibész eredetileg a Wekerle telepről, aki védelmet kérve kunyizta be magát a lakásba, azt állítva, hogy angol barátnőjét, Peggy-t hazajuttatandó, garázsos nagycsaládja többször megpüfölte. Apránként kiderült, hogy a családnak jó oka volt Vilikét kalapálni, mert nemcsak sztriptízre kényszerítette a lányt pub-okban, hanem pénzért kefélésre is.
Emellett rengeteg kisebb tárgy eltűnt a lakásban, és végül az éles szemű Tomi Vilikét nevezte meg szarkaként. Centiről centire kutatták át a szobáját, közben pár fülessel kényszerítve a delinkvenst, hogy az ágyán ülve jelen legyen. Minden előkerült a legváratlanabb helyekre eldugva, és a ravasz kis tolvajt elzavarták.
Több mint egy éve működött már a kaszinó, mikor Rózsáék, a gyengén menő szálloda és a Pusztaboy területének a rosszéletű tulajdonosai kellemetlenkedni kezdtek a lease ellenére, egyre több pénzt követelve bérleti díjként. Nem akarva egy törvényszéki ügybe keveredni, a partnerek beleegyeztek a havi összeg emelésébe először 150, majd 250 fontra.
Eljött ismét a nyári vakációk ideje, most már fejenként 4-5 hét kivételében egyeztek meg a partnerek, és mikor Tomi visszatért az USA-ból, Iván július vége felé vágott neki
Skandináviának a régi vakációstárs Philip Singh-gel, aki csak útközben kezdett beszámolni a kocsiban élete legutóbbi eseményeiről.
Először csak kuriózumként azt mondta el, hogy egy kis izomcsomó belga ápolónőt ismert meg, meglehetősen szokatlan körülmények között, aki lakó volt egy londoni barátjánál. Pompi többnyire futólag látta Philip-et, és még szót se váltottak. De mikor megint ott járt Shasha-nál, kilépett szobájából egy fürdőkabátban, behívta, hogy megismerkedjenek, és hirtelen lekapta a kabátot, ami alatt semmit se viselt, és így átmásztak a hegycsúcson, mielőtt egymás nevét tudták volna. Ezen jót mulattak.
Ám ahogy többször felmerült Pompi neve, Iván behatóbban érdeklődött a téma iránt, és pár harapófogóval kihúzott vallomásból az vált többé-kevésbé világossá, hogy a belga buzgó mócsing ragadt, mint egy pióca, ledominálta Philipet és pár hét után rávette, hogy összeköltözzenek.
Majd együttlétük rövid taglalása közben kitudódott, hogy egy bulin, amikor a fiú nagyon elmélyült baráti eszmecserébe keveredett egy angol egyetemista lánnyal, a belga odamasírozott és a lányt egy zúgó jobbkezessel kiütötte, majd az is, hogy a féltékeny, erőszakos Pompi csak két hét szabadságot adott Philipnek.
A skandináv utat Iván szorgalmazta, mivel hiányérzete támadt egy jelentősebb viszony híján és felébredt benne az érdeklődés Björg iránt, akivel a kapcsolat már régen megszűnt. Átviharzottak drága Norvégián, de Oslóba érve, a látogatás Björg otthonában, a Samvirke-veg-en kétféleképpen is rosszul sült el.
Egyrészt fennállásuk legmeredekebb útján találták magukat, ahol megfordulni nem lehetett és túl magas gangban haladva már attól féltek, hogy a kocsi hátrafelé visszabukik, mikor éppen hogy eljutottak sík terepre. Másrészt kiderült, hogy Björg már egy éve egy orvoshoz ment férjhez Izlandon, és született egy kisfia.
Érdekes volt, mikor jobbra-hajts Norvégiából még sokkal drágább balra-hajts Svédországba mentek át a határon, ahogy az út egyik oldaláról a másikra váltottak egy spaghettiszerű útkereszteződésben, és hogy a norvég és svéd nők, akik olyan fickósak külföldön, otthon mennyivel konzervatívabbak.
Stockholmban ellátogattak egy hajón lévő youth hostelbe. Meleg nyári nap volt, és Iván egy nagy pohár, jéghideg kólával a kézben indult el két barátságos orrlukakat mutató francia lány asztala felé, mikor a magasból egy kóválygó madárfos érkezett zuhanórepülésben és a pohárban landolt hangos cuppanással. A fedélzet, ahol legalább kétszázan sütkéreztek, robbanásszerű röhögésben tört ki, és Iván visszatért Philip-el közös asztalukhoz.
Philip összeszedett egy svéd bányarémet, majd az eljövetele tizennegyedik napján Flensburgból felhívta Pompit ahogy megígérte, és közölte Ivánnal, hogy haladék nélkül vissza kell utaznia, hogy belga üldözőjét feleségül vegye. Ez végül is nem történt meg, mert Singh inkognitóban, Philip Kushal név alatt Kanadába menekült a veszélyes nő elől, hogy fent északon, kies Albertában indián bennszülötteket tanítson.
Mindenesetre a történelmi búcsú a hamburgi nagy vasútállomáson játszódott le, és utána a hirtelen társtalanná vált, kissé tanácstalan Iván vizsgálódó szemekkel nézett körül, egy magánál is tanácstalanabb delinkvenst keresve, akit rábeszélhetne egy közös útra és a benzinköltség megosztására.
A környék ezen keveset ígérő pásztázása közben akadt meg a szeme egy tétova kínain, aki az állomás nagyórája alatt állva ötödször csekkelte az időt karórájára, majd a nagyórára pislogva, és egyszerre több jelét adta egy olyan individuumnak, akinek sürgős eligazításra van szüksége.
Iván két kézzel ragadta meg az alkalmat. Határozott léptekkel odament a kínaihoz, akiről kiderült, hogy René Yan Tam Seng-nek hívják és Mauritius szigetéről származik, és megérdeklődte, hogy volna-e kedve délre utazni kocsival vele költségmegosztásos alapon
Jugoszláviába és Görögországba. A kínai mintegy két percet tanakodott csak a javaslaton, majd elfogadta. Így röpke öt perc múlva a pillanatszülte kétszemélyes csapat már dél felé robogott, a kocsi nyitott ablakaiból kiszűrődő rock-and-roll vad tamtamját hagyva csak maguk után.
Iván barátainál, Pokorniéknál álltak meg két napra, a vonzó történelmi épületektől hemzsegő Heidelbergben. Pokorniék házassága éppen felbomlóban volt, mert a feleség, Violetta elcsábított egy katolikus papot, és János, a férj, a templom elé állva, üvöltözve vádaskodott és csinálta az arénát.
Továbbmenve Münchenben hideg kaját vásároltak és szendvicseket csináltak az útra, és Iván, akibe belebújt az ördög, egy áruházban egy kis hat tranzisztoros rádiót lopott, a zsákmányt René zsebébe csúsztatva, aki ettől majdnem szívszélhüdést kapott.
Ausztrián átsuhantak, csak kávéra és bockwurst-ra állva meg, és zuhogó esőben, szürkületkor értek Szlovéniába.
Közben a franciául és angolul anyanyelvi szinten beszélő René, aki könyvelést tanult
Londonban, a Mauritius-on is használatos hakkára, a harmadik legelterjedtebb kínai
nyelvre próbálta tanítani Ivánt, aki kivételes nyelvérzéke segítségével hamar gagyogni kezdett. De kedvét vesztette, mikor rájött, hogy a hakkában csak a kínkeservesen megtanulható intonáció szerepe domináns, és nagyjából ugyanaz a mondat gyökeresen mást tud jelenteni a hangsúlyozásnak megfelelően.
Beljebb érve Jugoszlávia szlovén tartományába, Maribor környékén már sötétedett és úgy esett az eső, mintha dézsából öntötték volna és süvítő szél is fújt. Az árnyékok már hosszúra nyúltak, de az út mellett Iván észrevett egy bőrig ázott, kétségbeesett figurát, amint az elemekkel harcolt. Megállt és felvette.
Egy harmincöt körüli férfi volt, aki a tartomány fővárosába, Ljubljanába igyekezett és – tudatában annak, hogy a hátsó ülést teljesen bevizezte – viszonozni akarta az irgalmas szamaritánus megértését. Kicsit beszélt németül, és elmondta, hogy Ljubljanában éppen egy nemzetközi vásár van, így lehetetlen hotelszobát szerezni. Felajánlotta, hogy elviszi megmentőit egy bárba, ahol barátai isznak és majd ők adnak nekik éjjeli szállást.
A bárban egy már rendesen becsípett, kimustrált katona fiatalabb, villogó szemű nejével tivornyázott. Iván a helyzetben amorózus lehetőségeket vélt felfedezni és a párnál kötve ki felvitt lakásukba egy üveg francia Cointreaux narancslikőrt, amit még Philippel vett.
Maraschino, kiáltott fel a szlovén, és vizespoharakba töltötte ki a könnyű vermouth-szerűségnek vélt, édes, de valójában méregerős italt, amit jugoszláv slivovica szilva-pálinka követett. A kínai ebből már a második üveg után fejre állt, a feleség elnapolta szexi mosolyát és leplezetlen undorral nézte, ahogy férje és Iván tovább isznak, miután a szlovén azt találta mondani, hogy lássuk, hogy bírja a piát egy magyar.
A hetedik üveg slivovicánál jártak, mikor a szlovén kitántorgott a vécébe és nem jött vissza. A kínai tajt siker volt és elnyúlva a padlón hevert. Iván még befejezte pohara tartalmát és úgy indult neki a vécét megkeresni. Másnap estefelé a tágas vécé egyik sarkában ébredt és a másikban a házigazda feküdt mozdulatlanul saját hányásában, egy kitekert pózban.
Este nyolc is volt, mire felcihelődtek és nagy nehezen útnak indultak. De mindkettőjük gyomra háborgott, és Iván még többé-kevésbbe részegnek is érezte magát. Lehajtottak Portorozsba, a szlovén tengerpartra, ahol egy útszéli fogadóban nagy scsevabcsicsa – csipős kebab – falást rendeztek, és ott is aludtak.
Másnap azután csak Puláig mentek tovább az isztriai félszigeten. Ott városon kívül egy kis vityilóban vettek ki szobát, már Jugoszlávia horvát köztársaságának a területén. A strandon töltötték a napot, hideget kajáltak, majd késő délután nyakukba vették a várost, egy zenés bárban telepedtek le és nagy beszélgetésbe keveredtek két angolul beszélő turistalánnyal.
Mindkettő a korai húszas éveit koptatta, akárcsak René, akiről az egyik megkérdezte Ivánt, hogy milyen nemzetiségű. Japán, vágta rá a kérdezett hirtelen megérzésből, és egy találkát beszélt meg velük későbbre a város bérelt szobájuk felé eső részén. Alig-hogy a lányok elmentek, két vállas, colos kosárlabdázó alkat közelített, és németül közölték, hogy verekedni akarnak, mert az általuk kiszemelt nőkre szálltak rá.
René vékony volt, középtermetű és nem úgy nézett ki, mint akinek különösebb hasznát lehetne venni egy utcai ruhizkodásban, Iván pedig nem hitte, hogy bölcs lenne egyszerre kettőt elvállalnia. Így csak ültek ott, amíg az agresszív páros le nem kopott, majd útközben kajáltak egy talponállóban, végül visszabattyogtak a szállásukra.
A két nő ott volt a megbeszélt találkán, jöttek a vityillóba és minden rendben volt velük, amíg René be nem vallotta, hogy kínai. Ez nem volt szerencsés. Kiderült, hogy dél-afrikaiak, akiknek a szemében a japán fehér és a kínai színes. Így az Iván választotta nőci csatlakozott hozzá mikor a másik nagy üvöltözés közben távozott.
Iván álmatlanul forgolódott, miközben kínai barátja a szomszéd ágyon hánykolódott és álmában azt kiabálta, hogy „nem, nem Michael, kérlek ne csináld”. Nem volt szükség sok magyarázatra. Nyilván a londoni szobatársa meg szokta erőszakolni. Másnap csak utaztak, ami közben Iván a nőkre terelte a szót, és a kínai könnyezve bevallotta, hogy még szűz.
A kocsiban szunyáltak egy sort, és már hajnali négy is lehetett, mikor nekivágtak a Split-
Dubrovnik útszakasznak, ami akkor egy vékony, a sziklaoldalból kivájt utacska volt korlát nélkül, szüntelen kanyarokkal tarkítva, közvetlenül a tengert szegélyező meredek sziklapart fölött. Két kocsi is csak üggyel-bajjal tudott elférni egymás mellett a legvékonyabb szakaszokon, és milliméteres pontossággal kimért ügyeskedésre volt szükség, ha a szembe jövő jármű egy teherautó volt.
Reggel hat után történt, hogy egy ilyen veszélyesen vékony részen egy elővigyázatlanul vezetett, teherrel túlpakolt ZIL teherautó jött szembe. Iván rémülten kihúzódott az út szélére úgy, hogy a kívülre eső abroncsok fele már nem is fogott utat, és kövek és szikladarabok zuhantak a mélybe, ahogy a ZIL minden lassítás nélkül elszáguldott mellettük, és még mindig felkavart állapotban voltak, mikor egy útmenti városkához, Vrgarachoz értek. Zsúfolt volt a part felé néző vendéglő, de beültek, hogy megnyugodjanak.
Mindenki töltött paprikát evett a tömött asztaloknál és az izgalom tetőfokára hágott, amikor Iván maga elé tette az asztalra a kis hat-tranzisztoros rádiót, amiből bömbölt a zene. Ilyesmit még nem láttak Vragaracban, és a hirtelen körülöttük formálódó emberi gyűrűn átvágva magát érkezett az asztalhoz a helység kalapácsa, a toronymagas, harcsabajuszú kovács, aki kapásból egy eszméletlen összeget, 40,000 dinárt ajánlott a zajos kis ördögi herkentyűért, amit nem lehetett visszautasítani.
Így azonnal megköttetett a nagy üzlet, és az újonnan érkezettek kapásból meghívtak mindenkit egy rund slivovicára. Általános ivászat következett, aminek a finanszírozásában továbbra is a kettős vitte a prímet, és ellentmondást nem tűrő határozottsággal meghívta őket házához vendégként a helyi szabó, akinek volt egy gyönyörű, de visszamaradt lánya, Bozhena, akit a lelkes szabó habozás nélkül Renének ajánlott feleségül.
A család egyetlen kakasát levágták vacsorára, és aznap éjjel a kínai már külön szobában együtt aludt a lánnyal, akit nem lehetett tapasztalansággal vádolni ilyen téren. Másnap a kínai már szerelmes volt, és négy nappal később hullaszerelmes.
A helység biciklijének számító Bozhena magas volt, telt és kebles, hosszú, formás lábai voltak és az arca kivételesen szép, esztétikailag vonzó volt. Nem volt sárm vagy önbizalom nélkül se, sokat beszélt, de a 21 éves szépség remekbe mintázott fejében egy 12 éves szellemi szintjét generáló agy működött a helyiek szerint.
Mindemellett Bozhena megérezte a kínai iránta való határtalan lelkesedését és viszonozta kamatostól. Csak René vékony alakja létezett a számára, úgy tűnt, szüntelenül babusgatta, jóformán szárnyai alá vette, és közös nyelv nélkül is megértés, összetartozás sugárzott belőlük.
Boldogan összefonódva, szerelmi mámorral eltelve járkált a furcsa pár Vrgarac kemény arcú, alkoholista dalmatái között, és a montagnard népség megadta nekik az azoknak járó tiszteletet, akiket megérintett egy a főnnél is forróbb, valahonnan magasról jövő érzelmi kapocs egyesítő szele.
Iván aggódva figyelte a fejleményeket, felelősnek érezve magát, ahogy az idill kibontakozott egy soha nem szünetelő kisvárosi ivászat közepette. A boldog apa már a házassági ceremónia gyakorlati részleteit vitatta. Öt nap után ebből a megállíthatatlan ringlispílből, előre bepakolva, Iván kicsalta a gyanútlan Renét a kocsihoz, belenyomta erőszakkal, és tovahajtott. De a kínai olyan kétségbeesetten, panaszosan bömbölt és üvöltött, hogy pár száz méter után Iván megállt és kiengedte a kocsiból.
Thessalonikiben Iván pár napot töltött Sakalisszal, aki ott volt táborban, mint katona. Akkor találkoztak, mikor George, aki pszichiáternek készült, el tudott szabadulni. Részletesen elmondta persze görög barátjának, hogy mi történt a kínaival, aki jókat mulatott ezen, de azt mondta, hogy egy ilyren mesaillance-ba nem szabad beavatkozni, és a legtöbb, amit tehet az, hogy visszafelé óvatosan benéz Vrgaracba és csekkeli a dolgok állását.
Így is tett. Este hét felé érkezett Vrgaracba Iván, és a kocsival a vendéglő előtt állt meg.
A hely zsúfolt volt, és René ott ült a lánnyal. Ittak és már tintásnak tűntek. Dudált, és mikor a kínai észrevette, csak intett neki, hogy menjen a fenébe. A helyiek is kifejezetten ellenségesek voltak. Így fejcsóválva tovább hajtott Split felé. Többé nem hallott Renéről.